http://marinette.ucoz.hu/redrose/missfashion.jpg








II. János Pál pápa





Boldog II. János Pál pápa (latinul Ioannes Paulus PP. II; olaszul Giovanni Paolo II; lengyelül Jan Paweł II; született: Karol Józef Wojtyła  kiejtése; Wadowice, 1920. május 18. – Róma, 2005. április 2.) a katolikus egyház feje 1978-tól haláláig.

II. János Pált 1978. október 16-án választották pápává. Október 22-én, szabad ég alatt, a Szent Péter-bazilika előtti téren mutatta be székfoglaló szentmiséjét, melyen 117 bíborossal karöltve és mintegy negyedmillió emberrel imádkozott együtt. 264. volt az egyházfők sorában, 455 év óta az első nem olasz, és az összes addigi pápa között a legelső szláv.

Pápai tevékenységét végigkísérte a népek és vallások közti egyetértés elősegítése, ennek jegyében bocsánatot kért az egyház múltbéli bűneiért. Erkölcsi tanításában konzervativizmus, valamint az emberi élet és méltóság melletti kiállás jellemezte. Társadalmi kérdésekben egyaránt kritizálta a „létező” szocializmust és a kapitalizmust. Szorgalmazta a keresztény gyökerek megemlítését az Európai Unió alkotmányában. A béke híve volt, többször felemelte szavát a háborúk ellen.

Több mint 100 utazást tett külföldre, nagyobb utat járt be, mint az összes addigi pápa. A világsajtó hamar elkeresztelte „utazó pápá”-nak. 1338 embert avatott boldoggá és 482-t szentté. Boldoggá avatta többek között Kalkuttai Teréz anyát 2003-ban; a magyar szentek közül ő avatta szentté Kingát, IV. Béla király egyik lányát 1999-ben, valamint Hedviget, Nagy Lajos leányát.

II. János Pál volt a harmadik leghosszabb ideig hivatalban lévő pápa Szent Péter és IX. Piusz után. Kétségtelenül ő a történelem eddig legismertebb és legközkedveltebb pápája, ugyanakkor a legismertebb lengyel a világon.

Utóda, XVI. Benedek pápa 2011. május 1-jén boldoggá avatta és ünnepét október 22. napjában jelölte meg.


Lengyelországtól........

Karol Józef Wojtyła a dél-lengyelországi, Krakkótól 50 km-re fekvő Wadowicében született. Édesapja katonatiszt volt az Osztrák–Magyar Monarchiában, édesanyja tanítónő. Hívő katolikus családból származott. Karol három gyermek közül a legfiatalabb volt, de nővére meghalt, mire ő megszületett. A Karol nevet apja azért adta fiának, mert nagy tisztelője volt IV. Károly magyar királynak.

1929-ben orvos bátyját, 1932-ben édesanyját és 1941-ben édesapját is elvesztette. Érettségi után beiratkozott a krakkói Jagelló Egyetemre és egy színjátszó iskolába. A náci megszállás idején az egyetemet bezárták, ekkor egy kőbányában, majd egy vegyi üzemben dolgozott. Sokat sportolt (síelt, túrázott, kajakozott, úszott és focizott), és különböző színjátszókörökben is részt vett.

1942-ben jelentkezett az illegalitásban működő krakkói szemináriumba. Ebben az időben színtársulatban is játszott. 1946. november 1-jén szentelték pappá. Ezután a krakkói érsek Rómába küldte, hogy doktori tanulmányokat folytasson. Ezalatt elzarándokolt a híres stigmatizálthoz, Pio atyához, aki megjósolta neki, hogy egy napon övé lesz „a legmagasabb tisztség az Egyházban”.1948-ban visszatért Lengyelországba; ezután plébánosként és egyetemi lelkészként működött. 1951–1953 között teológiai és filozófiai tanulmányokat folytatott, majd az erkölcsteológia professzora lett.

1958-ban szentelték püspökké és nevezték ki krakkói segédpüspökké. 1964. január 13-án Krakkó érseke lett, 1967. június 26-án pedig bíboros. Részt vett a második vatikáni zsinaton (1962-1965). 1978-ban, VI. Pál pápa halála után tagja volt a konklávénak, amely megválasztotta I. János Pál pápát, aki 33 nap uralkodás után máig nem tisztázott körülmények közt elhunyt. Wojtyła érsek visszatért Rómába, hogy részt vegyen az újabb pápaválasztáson. 1978. október 16-án őt választották pápává.

Wojtyła elődje tiszteletére vette fel a II. János Pál nevet. Mint I. János Pál, ő is eltökélte, hogy kevesebbet ad a ceremóniákra, és hű marad ahhoz, amit „Servus Servorum Dei” címe kifejez (Isten szolgáinak szolgája). Egyszerűbb beiktatási ceremóniát akart, és nem viselte a pápai tiarát.


Elismertsége halála után

Hívek egy csoportja kezdeményezte a pápa szentté avatását. Ennek első lépcsőfokát, a boldoggá avatási ügyet 2005. június 28-án megnyitották, és két évvel halála után az egyházmegyei szakasz le is zárult (az ügyirat ünnepélyes aláírására április 2-án kerül sor).

 A szentté avatások szabályai szerint öt évet kell várni valakinek a halála után, hogy megkezdhessék a szentté avatási procedúrát, azonban ettől az előírástól el lehet térni. Erre példát adott maga II. János Pál is, amikor idő előtt engedélyezte az eljárás megkezdését Kalkuttai Teréz anya esetében, és őt halála után alig valamivel több mint hat évvel, 2003. október 19-én boldoggá is avatta.

A boldoggá avatás egyik feltétele, hogy történjen legalább egy olyan csoda, amely bizonyíthatóan az ő közbenjárásának tudható be. II. János Pál esetében megvizsgálták egy francia apáca meggyógyulásának körülményeit, és azt hivatalosan is megtörtént csodának ismerték el, de két újabb gyógyulást is az ő közbenjárásának tulajdonítanak.

2009 decemberében XVI. Benedek „tiszteletreméltó” címmel ruházta fel, ami az utolsó lépés a boldoggá avatás előtt. 2011.

május 1-jén XVI.Benedek pápa boldoggá avatta.

2013. április 25-én az orvosi bizottság, amely egy II. János Pál pápa közbenjárására történő gyógyulást vizsgált, kijelentette, hogy az eset tudományosan megmagyarázhatalan. Ha a teológiai bizottság jóváhagyása is megtörténik, akkor még idén szentté avathatják II. János Pált.


Tanítása

Pápasága alatt II. János Pál 14 pápai enciklikát (körlevelet) adott ki. Első három enciklikája a Szentháromságban egy Isten titkát tárgyalja. A második jelentős csoport a társadalmi tanítás kérdéskörét taglalja. Ezeken kívül további öt enciklikája egyháztani, három pedig antropológiai kategóriába sorolható.

  • XIII. Leó pápa bocsátotta ki a Rerum novarum kezdetű enciklikát, amely a katolikus egyház társadalmi tanításának alapja. Megjelenésének századik évfordulóján jelent meg a Centesimus Annus kezdetű enciklika (1991, Centesimus Annus, katolikus.hu), amelyben János Pál értékeli az elődje által kiadott dokumentumokat, és a társadalom aktuális helyzetét.
  • Evangelium Vitae kezdetű enciklikájában (1995, Evangelium Vitae, katolikus.hu) kiáll az emberi élet védelme mellett, belértve a meg nem született gyermekek méltóságát és az öregségben és szenvedésben való életet.
  • Fides et Ratio kezdetű enciklikájában (1998, Fides et Ratio, katolikus.hu) a hit és az értelem viszonyával, a filozófia szerepével foglalkozik.
Az ő nevéhez fűződik A katolikus egyház Katekizmusa című, az Egyház tanítását összefoglaló mű kiadása is, amelynek kidolgozásával 1986-ban egy Joseph Ratzinger vezette tanácsot bízott meg, és első (francia nyelvű) kiadása 1992-ben jelent meg.


II. János Pál imádságok:

Segíts a szenvedésben

Ó Mária, aki Fiaddal együtt végigjártad a keresztutat,
Anyai szívedben gyötrődtél a fájdalomtól, de
nem feledted beleegyező szavadat és
mélységesen bíztál abban, hogy
akinél semmi sem lehetetlen,
be fogja teljesíteni ígéreteit.
Esdd ki számunkra és a jövendő nemzedékek
emberei számára a kegyelmet,
hogy rá merjünk hagyatkozni Isten szeretetére.
Segíts, hogy a szenvedésben, a megvetésben, a próbatételekben,
még ha sokáig tartanak és kemények is,
soha ne kételkedjünk az Ő szeretetében,
Jézusnak, a Te Fiadnak
tisztelet és dicsőség mindörökké, Ámen.


Ima lelki hivatásokért


Úr Jézus Krisztus, lelkünk Jó Pásztor, Te, aki ismered juhaidat és tudod, hogyan lépj be az ember szívébe, nyisd meg azoknak a fiataloknak az értelmét és szívét, akik életük számára egy igaz szót keresnek és várnak.
Segítségeddel érezzenek rá arra, hogy csak megtestesülésed titkában találnak teljes világosságra. Önts bátorságot azokba, akik tudják, hol keressék az igazságot, de félnek attól, hogy túl sokat kívánsz tőlük. Erősítsd meg azokat a fiatalokat, akik szívesen követnének Téged, de nem tudnak úrrá lenni bizonytalanságukon és félelmeiken, ezért inkább más hívásokra hallgatnak, és céltalan utakon bolyonganak. Te, aki az Atya Igéje vagy, a teremtő és megváltó Ige, az Ige, aki megvilágítja és megerősíti a szíveket, győzd le Lelked által a tétovázók ellenállását és habozását! Önts bátorságot a meghívottakba, hogy szeretetben tudjanak válaszolni :"Íme, itt vagyok, engem küldj" (Iz 6,8)!
Szűz Mária, Izrael szűz leánya, támogasd anyai szereteteddel azokat a fiatalokat, akiket az Atya megszólít, tartsd meg azokat, akik már megszentelt életet élnek. Ismételjék meg Veled együtt az örömteli és visszavonhatatlan önátadás "igen"-jét. Amen.

Ima a hitről

„Uram! Tudom, hogy a hit csak a kapcsolat elején látszik magánügynek. Szeretném meghallani kezdeményező szavadat és igent mondani rá. Meghívásod nem zárhat be önző magányomba, hanem kinyit a valóságra, az élet teljességére. Hitem által kezet nyújtok a másik ember felé. Tudom, hogy hitem bekapcsol Isten népének nagyobb közösségébe. Erősítsd legszemélyesebb ügyemet, hogy életet alakító közügy legyen. Élni, hinni és szeretni csak közösen lehet.”





http://marinette.ucoz.hu/redrose/back6.jpg



http://marinette.ucoz.hu/redrose/koszonomalatogatast2.png




Statisztika

 

 


 






Fejléc Szerzői jog: Duchessa