(c)Marinette
 





Nincs bennük semmi romantika


Ez így nem teljesen igaz. Néha még több is van bennük, mint a nőkben. Csak nem mutatják ki. Gondoljunk csak azokra a gyertyafényes vacsorákra, amelyekkel a kapcsolat elején rukkolnak elő. De erre utal az is, hogy sokkal hamarabb szerelmet vallanak, és szenvedélyesebbek is. A többség viszont az érzelmeiről nem igazán tud és főleg nem akar beszélni. Miután először szerelmet vallott választottjának, úgy gondolja, hogy ezt jó ideig szükségtelen újból megismételnie. Nem lát bele a női lélekbe - hiszen mi boldogabbak lennénk, ha ők nem lennének az érzelmeket illetően olyan szófukarok.
 
Érzéketlenek


Bár a férfiakat életük során nem egyszer és nem is kétszer jellemezzük eme kijelentéssel - azért nem szabad általánosítani. A teremtés koronái is érző lények, de igyekeznek az érzelmeiket palástolni, s főleg a gyakorlati, a kézzel fogható dolgokról szeretnek társalogni. A gondokat megoldandó problémaként értékelik, nem pedig érzelmi alapon közelítenek feléjük.
 
Nem törekednek tartós kapcsolatra
 
 Tény és való, hogy a legtöbb férfi irtózik attól, hogy gyorsan igent mondjon és lehorgonyozzon valaki mellett. A valóságban azonban vágynak a szilárd, biztos háttérre. Egy dologtól félnek csupán. Attól, hogy csapdába esnek, rosszul választanak. Meg kell tehát őket győzni arról, hogy az ő választottjuk nem akárki.
 
Sosem magányosak


 De! Csak nem vallják be, mert nagyon férfiatlannak érzik. Ha nincs, aki megértse őket, társadalmi aktivitásba menekülnek, vagy eltemetkeznek a hobbijukban. A pszichológusok szerint sokszor többet szenvednek a magánytól, mint a nők. Ennek bizonyítéka az is, hogy a nős férfiak élettartama lényegesen hosszabb, mint a magában élő sorstársaiké, annak ellenére, hogy közülük sokan látszólag mást sem tesznek, mint a nőket szidják. A családosok pedig kevesebbet zaklatják vélt vagy valós egészségügyi panaszokkal a doktorokat.
 
Könnyebben felejtenek


 Igaz látszólag kevésbé emésztik magukat, és nem a nők előtt sírnak, azért sokat rágódnak a kudarc okán. Ennek bizonyítéka az is, hogy gyakran kapnak gyomorfekélyt, és bánatukban sokszor a pohár fenekére néznek. Ráadásul csődbe ment magánéletük kapcsán háromszor többet gondolnak öngyilkosságra, mint a nők. Látszólagos közönyüknek oka csupán a neveltetésükben és az általuk átvett, úgynevezett férfias viselkedésmódban rejlik. Elhitették velük: nem kell kimutatniuk, mennyire szíven találja őket a szakítás.


 Hűtlenek


 A fiatalok körében végzett közvélemény kutatások azt tanúsítják, fiúk túlnyomó részének, a hűség fontosabb a házasság tényénél.
Sőt! Lényegesebb a szexnél és az anyagi biztonságnál is. A valóság (és a statisztika) azonban ennek ellentmond: a férfiak 60 százaléka félrelép valamikor. Valószínűleg arról van szó, hogy teljes értékű kapcsolatra vágynak, s ha az állandó partnerrel már nincsenek fontos dolgokban közös hullámhosszon, akkor pótlékra van szükségük. Nem tudnak csak a gyerekeknek és a munkának élni, ahogyan a nők többsége.


  A munka megszállottai


Az újabb tapasztalatok szerint az egészség számukra a legfontosabb. Ennek oka lehet mindaz a rémség, infarktus és agyvérzés fenyegetettség, amiről idősebb társaiktól hallottak, és amitől titkon maguk is tartanak. Felmérések szerint akkor teljes az életük, ha boldog férjek, apák, és nagyapák lehetnek

Ezek közül a férfiak közül viszont nem egy, rengeteget dolgozik, mert felelősnek érzi magát a családjáért és igyekszik anyagi jólétet biztosítani szeretteinek.
 
 

Nem adnak magukra


 Megcáfolandó, a legtöbben ugyanis igényesek a megjelenésükre, öltözetükre. Más kérdés, hogy az öröklött és nem éppen előnyös külsejükön nehezen tudnak változtatni. Ez pedig sokszor kedvüket szegi attól, hogy ápoltak legyenek. A felmérések szerint a világon élő férfiak 94 százaléka boldogabb volna, ha előnyösebb külsővel rendelkezne.
 
Csak szexet akarnak


Nem mindig. Csupán arról van szó, hogy meg vannak győződve arról: enélkül pipogyának tartanák és nem értékelnék őket a nők. Persze a statisztikai adatok alapján a férfiak körében kedveltebbek az egy éjszakás, csupán szexről szóló kalandok, de ne felejtsük el: ehhez is két ember kell...

 


Home